A Persus csillagkép felől érkező Perseidák meteorraj július 20. és augusztus 20. között majdnem egy hónapon keresztül figyelhető meg, de hétfőről keddre virradó éjszaka várható a jelenség maximuma, ezen az éjszakán hullanak a legszaporábban a meteorrajból származó csillagok - mondta el Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára.
 
A csillagász szerint ugyanakkor a Hold állása miatt idén nem túl kedvezőek a feltételek a meteorraj megfigyelésére. A telehold miatt már augusztus 12-én is elég erős lesz a holdfény és nagyon későn nyugszik le a Hold, inkább a hajnali órákban érdemes kimenni hullócsillagokat számlálni - mondta. A csillagász szerint hajnali 1 órától világosodásig érdemes fürkészni az égboltot. 
 
Amennyiben valaki a városban szeretné megfigyelni az égi jelenséget, mindenképpen érdemes olyan helyszínt találnia, ahol körkilátás van és nincsen közvetlen zavaró fényforrás - tette hozzá.

Mint mondta, fontos, hogy a hullócsillagok megfigyeléséhez nincs szükség semmilyen távcsőre, azok szabad szemmel láthatók a legjobban.
 
Hullócsillagok éjszakája elnevezéssel idén is több fővárosi és vidéki helyszínen rendeznek programokat, így például augusztus 9-én és 11-én Csillebércen a Budai Szabadtéri Színházban koncerttel és tudományos előadással készülnek, hétfőn pedig Kecskeméten a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban, valamint a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyparkban várják égi kalandozásra az érdeklődőket, emellett lesznek programok a Zselici Csillagparkban is.
 
A csillagász beszámolt arról, hogy ezekben a napokban zajlik Keszthelyen a 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia, amelyre csaknem félszáz országból érkeztek középiskolás diákok, hogy összemérjék csillagászati és asztrofizikai tudásukat.