Kilogrammonként 17-18 forint plusz áfa áron veszik át a gyümölcsöt a termelőktől - mondta az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője. Takács Ferenc szerint az ár a "lélektani" határon áll, vagyis a termelők azt mérlegelik, hogy érdemes-e ennyiért leszedniük az almát. A szedés díja ugyanis kilogrammonként 4-5 forint, a léüzembe szállításé ugyancsak 4 forint körüli, így 9-10 forint marad az átvételi árból, amelyből a művelési költségeket is le kell még  vonni - tette hozzá.

Takács Ferenc remélte, hogy az átvételi ár később emelkedni fog, hiszen eddig a feldolgozók közül még csak kettő, a Döhler Vaja Kft. és az Ausztria-Juice Magyarország Kft. kezdte meg az ipari alma átvételét.

Feczesin Miklós, a Döhler Vaja Kft. cégvezetője arról számolt be, hogy előzetes, kilogrammonkénti 21 forintos árral indultak, amely 18 forint plusz áfa összegre változott, most ennyit adnak a vajai üzembe szállított ipari almáért. A társaság a tavalyi 35 ezer tonna almával szemben az idén 50 ezer tonna alma feldolgozását tervezi, és az abból készült sűrítményre vevővel is rendelkezik.

A cégvezető arra a kérdésre, hogy marad-e később is a jelenlegi ár, nem tudott válaszolni, szerinte a kereslet alakulása dönti majd el a végleges összeget. Takács Ferenc, az alma terméktanács elnöke az étkezési alma induló árát termelői szempontból biztatónak nevezte, hiszen az elsőként szüretelt Gála fajtáért kilogrammonként 90 forintot is adnak a felvásárlók, a tavalyi 50-60 forinttal szemben.

Megerősítette, hogy az idén gyenge közepes termés várható, a becslések szerint 500-550 ezer tonna almát szednek le. Tavaly 520 ezer tonna termett, ebből a léüzemek 300 ezer tonnányit dolgoztak fel, egyéb ipari hasznosításra, befőtt és pudingkészítésre pedig 30-50 ezer tonna közötti került a gyümölcsből.