A Hevesi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egy erdőtelki lakos ellen.

A gyanú szerint a 21 éves férfi 2018. január 14-én 2 óra 30 perc körül pénzt és cigarettát kért Hevesen egy helyi lakostól, aki ennek nem tett eleget, majd a gyalogosan távozó sértettet követte és a Rákóczi Ferenc úton megütötte. A dulakodás közben elestek és az övtáskáját elvette a férfitől, majd elszaladt a helyszínről. Menekülés közben az övtáskát a benne lévő pénztárcával és személyes iratokkal eldobta, a pénz egy részét pedig magánál tartotta. Az eltulajdonított értékeket a rendőrök később megtalálták és lefoglalták.

A gyors intézkedésnek köszönhetően a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét a járőrök a városi autóbusz-pályaudvaron 4 óra 5 perckor elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. Kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

A nyomozó hatóság az őrizetbe vett gyanúsítottat gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítja.