A klub pénteki sajtótájékoztatóján hivatalosan bejelentették: a nőket Szilágyi Péter, a férfiakat pedig Petrovai Márton irányítja. Ezt követően az M1 aktuális csatornának nyilatkozva a klub elnöke a következő bajnokságot illetően mindkét együttest a középmezőnybe várja.

"Ha sikerül megoldani, minden ilyen probléma és helyzet egy óriási lehetőség arra, hogy azt csináljuk, amiben hiszünk" - utalt a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekre a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi, aki hozzátette, az új szerepkörben, szakmai igazgatóként az átstrukturált működésért felelő Biros Péterrel együtt hisz a jövőben.
 
Szécsi kifejtette, az ifiknél jelenleg kevés játékosuk van, így azt a korosztályt meg kell erősíteniük, viszont a fiatalabbak 30-40-es létszámmal vannak jelen a klubban. Távlati tervként őket szeretnék minél tovább a klubnál tartani.
 
"Egy kicsit Benedek Tibor nyomdokaiba lépve. az UVSE mintájára az országos bajnokságban akár két csapattal is el lehetne indulni" - mondta a korosztályos együttesekben rejlő lehetőségekről. Elárulta, jelenleg 370 gyermek van az utánpótlásukban, a koronavírus-járvány miatti szünetet követően többen lettek, mint ahányan azt megelőzően voltak.
 
"Szeretnénk felépíteni egy olyan várat, ami hosszú távon az egyik legnagyobb bástyája marad a magyar vízilabdának" - jelentette ki az egykori kiváló kapus.