Az Egri Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűncselekmény gyanúja és engedély nélküli vezetés miatt indított eljárást egy 21 éves egri lakos ellen, aki 2019. január 1-jén a hajnali órákban Verpelét egyik utcájából eltulajdonított egy gépkocsit, majd azzal a település határában balesetet szenvedett. Ezt követően visszasétált a városba, ahol egy ingatlan udvarára bemászott és megpróbált ellopni két autót is, melyek közül a Fiat típusú járművet még a helyszínen összetörte, az Opel típusú gépkocsival pedig néhány utcával távolabb az árokba hajtott, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrök az adatgyűjtést követően 2019. január 2-án az esti órákban elfogták Egerben B. Zoltánt, akit gyanúsítottként hallgattak ki több rendbeli bűncselekmény miatt. A férfi beismerő vallomást tett, valamint az is kiderült, hogy nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel.