Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott látásból ismerte a 18 éves sértettet, aki betegsége miatt közvetlen családtagjain kívül másokkal nem beszélt.

A fiatal lány 2015. március 5-én délután a salgótarjáni iskolából hazaindult Bátonyterenyére. A gépkocsival közlekedő vádlott felfigyelt az úttest mellett várakozó sértettre, és felajánlotta neki, hogy hazaviszi, mivel tudta, hogy egyik ismerősének nevelt lánya.

A sértett beszállt a vádlott gépkocsijába, aki menet közben szexuális ajánlatott tett a lánynak. A sértett az ajánlatra nem mondott semmit, hallgatását a férfi beleegyezésnek vélte, ezért Bátonyterenye helyett Ivád külterületére autózott.

A helyszínen mindketten kiszálltak a kocsiból. A sértett a vádlott szexuális közeledését elutasította, emiatt a vádlott csalódott és dühös lett, ezért a lányt egy alkalommal arcon ütötte, majd egy rúdszerű eszközzel a fején is többször megütötte.

A vádlott ezt követően egy, az eljárás során elő nem került eszközzel ütést mért a földön fekvő sértett fejére, amivel koponyatető-törést okozott. A lány azonnal elvesztette eszméletét. A sérülések rövid időn belül halálát okozták, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.

A vádlott autójából úgy látta, hogy a sértett megpróbál felemelkedni, ezért a kocsival megfordult, majd ráhajtott a földön fekvő áldozatra. Ezt követően a férfi rákanyarodott a 23-as főútra és visszaindult Salgótarjánba. A sértett még életben volt, amikor a gépkocsi ráhajtott.

Az ítélet kihirdetését követően az ügyész az ítéletet tudomásul vette, míg a vádlott és védője az ítélet ellen részben felmentés, részben a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be, így az ítélet nem jogerős. A bíróság a fogva lévő vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.