Tatár Gabriella, a játékokat szervező Pinceszínház Eger elnöke a részletekről elmondta: hatvan millió forintból gazdálkodnak, melynek csak töredéke az önkormányzati támogatás, a többit a jegyeladásokból és támogatásokból teremtik elő. A 32 felnőttelőadás mellett 40 gyermekdarabbal is készülnek, azonban míg tavaly több egyszemélyes előadás volt Nyári Dettivel, most nagy mesejátékokat láthatnak az apróságok. Itt lesz a Pinokkió, a Trapiti, a Hoppláda és az Ágacska- részletezte. "Színházként úgy gondoljuk, hogy az is feladatunk, hogy azok számára is elérhetővé tegyük a kultúrát, akik ezt egyébként nem engedhetik meg maguknak. Ezért az egri Családsegítő Intézettel is felvettük a kapcsolatot, hogy rászoruló családokat is vendégül láthassunk"- magyarázta az elnök.

A műsorban szerepel a Stílusgyakorlatok, mely egyetlen banális történetet kilencvenkilenc-féle variációja. Szintén újdonságként lesz látható a Francia rúdugrás, mely egy szexuál-parapszichológus guru és páciensei történetét meséli el.

Ismét látható lesz a tavalyi játékokon is nagy sikerrel játszott musical, az Annie, az utóbbi évek legsikeresebb vígjátéka, a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban, valamint egy magyar, kortárs zenés vígjáték, a Csoportterápia.