Novák Katalin Zánkán - az MTI-hez eljuttatott felvétel alapján - azt mondta: 30 milliárd forintból teljes egészében megújult a tábor. Korszerűsítették a többi között az épületeket és az éttermet, multifunkciós csarnokot építettek fel, valamint megújították a strandot is. Emellett téliesítették a tábort, így idén először télen is lehetnek Erzsébet-táborok - emelte ki.
 
Hozzátette: a fonyódligeti tábor felújítása még tart, ott augusztus 1-jén kezdődik a táborozás. A két helyszínen így idén 30 ezer gyermek táborozhat - ismertette.
 
A miniszter elmondta: a gyerekek biztonságosan és tartalmasan tölthetik idejüket a táborban, kulturális, sport- és kézműves programokon vehetnek részt, sárkányhajózhatnak, kirándulóhajón utazhatnak.
 
Hétvégente a nagycsaládosoknak, egyszülős családoknak és a beteg gyermeket nevelő családoknak is lehetőségük van a táborozásra - tette hozzá.
 
Novák Katalin kérdésre válaszolva azt mondta: a fonyódligeti tábort elbontották, és jurtatábor jön létre a helyén. Ez a nomád körülmények miatt más típusú kikapcsolódást nyújt majd a gyerekeknek, mint például a zánkai tábor - fűzte hozzá.
 
Az ivói Erzsébet-táborokkal kapcsolatban arról beszélt: idén csak az erdélyi magyar gyerekek táborozhatnak ott, a koronavírus-járvány miatt ugyanis nem utaznak Magyarországról gyerekek táborozni.