Az általános iskolák körében meghirdetett verseny alapvető célkitűzése, hogy Gárdonyi Géza nagyra becsült művét népszerűsítve a 13-14 éves korosztály tehetségeit fellelje. Fontos, hogy a gyerekek vizuális készsége, rajzi-művészi képességei napvilágra kerüljenek, hogy azután az Eventusba kerülve szaktanárok fejleszthessék képességeiket. A szakmai színvonal fenntartása érdekében a zsűri elnökeként ismét Herczeg István Príma díjas grafikusművészt kérték fel.

A program során többféle interaktív szakmai foglalkozáson gazdagíthatják ismereteiket a résztvevők, így stencil technikával, ebruval (török vízen festés), népi szövőtechnikával, valamint animációs játékokkal ismerkednek meg. Továbbá előadásokat láthatnak Gárdonyi Géza munkásságáról, az Egerben található kőfaragványokról, és a természet képzőművészetben képviselt helyzetéről.

Országos rajzverseny - Itt kiderül kiből lehet igazi művészÖsszesen 74 pályázó vehet részt a döntő fordulón képviselve az ország különböző tájait. Így jellemzően Heves, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Békés megye tehetséges gyerekei érkeznek Egerbe a rajzversenyre, de felvidéki és erdélyi, versenyzők is szerepelnek. A legtávolabbi település ahonnan pályázat érkezett: Bácska-Topolya. A határokon átívelő munkában a Rákóczi Szövetség nyújt segítséget.

Az esemény támogatói: MKB Bank, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, Eger Televízió, Heves Megyei Hírlap, Szuperinfó, Szent István Rádió, Pizza Factory Kft.