Molnár Sándornak, az új avantgárd egyik kiemelkedő alkotójának Dél című alkotása jelentős licitharc után 1,7 millió forintért kelt el. Ugyancsak jól szerepelt az árverésen Szépfalvi Ágnes, akinek többször publikált és kiállított Angolvörös és kékesszürke forgatás című, 2002-es képe 1,5 millió forintért talált új gazdára - közölte a BÁV szerdán az MTI-vel. 

Ugyancsak 1,5 millió forintért kelt el Hincz Gyula Aktok című alkotása. A festő eddig ismeretlen korszakát, egy több mint 10 évig tartó szerelmi viszonyból származó gyűjteménnyel együtt a közelmúltban tárták fel a BÁV szakértői. Az innen származó másik nagyméretű alkotása az őszi aukción 6,6 millió forintért kelt el.

Jól szerepeltek az árverésen FeLugossy László alkotásai is, amelyek közül a Vonatra várva című kép 1,3 millió forintért talált új gazdára.

Hosszú licitharcok alakultak ki ef Zámbó István művei körül is: a legmagasabb, 560 ezer forintos leütést a Körforgás című képe érte el, míg Bukta Imre Dezső a harangozó című alkotása mintegy félmillió forintért kelt el. 

Hajdú Kinga hiperrealista csendéletei is nagyon népszerűek voltak, de sokan licitáltak Mauer Dóra egy kisméretű linómetszetére is.

Jóval a kikiáltási ár felett keltek el a fiatal nemzedék tagjai közül Földi Péter, Hatházi László, Tamási Claudia vagy Verebics Ágnes alkotásai - írták a közleményben.