Mások mellett egyetemek, középiskolák, könyvtárak, levéltárak és múzeumok csatlakoztak a programsorozathoz - mondta el a rendezvényről tartott szerdai sajtótájékoztatón Kardon Béla, az RCISD Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont tudományos igazgatója.
 
Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kutatók éjszakája egy összeurópai rendezvénysorozat, amelynek célja a fiatalok megnyerése a kutatói pályának, viszont a programok minden korosztály érdeklődésére számot tarthatnak. Idén több mint 3500 különféle ingyenes programmal várják a látogatókat.
 
A rendezvény idén is kétnapos lesz, sok helyszín szombaton is fogadja a látogatókat.

Kutatók éjszakája - Több mint háromezer ingyenes program országszerte
Illusztráció (Fotó: MTI)
 

A korábbi években főként a természettudományos műhelyek és a műszaki tudományok kutatói szerepeltek a rendezvényen, de most már a humán tudományok terén is egyre több program jelenik meg. Levéltárak, könyvtárak mutatják be kutatási eredményeiket és számos múzeum is részt vesz, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum, a Holokauszt Emlékközpont, a Magyar Természettudományi Múzeum és a százhalombattai Matrica Múzeum.
 
Jakab Roland, az Ericsson Magyarország Kft. regionális igazgatója hangsúlyozta: több tucat programot rendeznek az Ericsson Magyarország székházában. Mint fogalmazott, azért tartják fontosnak az eseményt, mert megmutathatják azt, hogy egy kutató-fejlesztő mérnök valójában mivel is foglalkozik. A látogatók megtekinthetik azokat a különleges kutatólaboratóriumokat, ahol a jövő technológiái születnek, mint például az 5 G, a felhőalapú vagy az analitikai megoldások, emellett kiemelt figyelmet kap bemutatóikon a mesterséges intelligencia, az IoT, de lesznek drónok, robotok, szimulátorok és látványos fizikai kísérletek is.

Kutatók éjszakája - Több mint háromezer ingyenes program országszerte
Illusztráció (Fotó: MTI)
 

Moskovits Ákos, Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének munkatársa elmondta: immár 14 éve indította el az Európai Bizottság a programsorozatot, amely egy lényegesen szélesebb körű a kutatói munkát támogató uniós program, a Marie Skłodowska Curie program része. Hangsúlyozta: a tehetséges fiatalok bevonása a tudományos kutatás világába Európa jövőbeli versenyképességének záloga. Az eseménysorozat célja, hogy minél szélesebb körből, minél kiválóbb fiatal embereket nyerjenek meg a tudományos kutatói pálya számára.
 
Elmondta, hogy a program nagy népszerűségnek örvend, évente több mint 30 országban rendezik meg. Tavaly becsléseik szerint látogatói rekordot döntött az esemény, Európában csaknem másfél millió résztvevője volt.
 
Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tavaly csaknem 300 ezren vettek részt a rendezvényen országszerte.
 
Felhívta a figyelmet arra, hogy programjaikkal Miskolcon, Szegeden és Budapesten várják a látogatókat. Az érdeklődők egyebek mellett megismerkedhetnek az egyensúly-vezérelt pingvinnel, kiképezhetik magukat bűnügyi technikusnak és játszhatnak tudományos társasjátékokat is, emellett lesz tudományos sörfőzés is. 

Kutatók éjszakája - Több mint háromezer ingyenes program országszerte
Illusztráció (Fotó: MTI)
 

Elmondta, hogy több partnerük is részt vesz az eseményen, így például az Európai Űrügynökség azokat a magyar fejlesztéseket mutatja majd be, amelyek az európai űrkutatásban hasznosultak. A fővárosi programokat lézershow-val zárják. Miskolcon a virtuális valósággal kapcsolatos fejlesztéseket mutatják be játékos formában, emellett lesz robotika bemutató, illetve önvezetőautó-verseny is. Szegeden pedig egyebek mellett az olajfaló baktériumokkal ismerkedhetnek meg a látogatók.
 
Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke elmondta, hogy idén is a Bartók Béla úti Zipernowsky-házban várják a látogatókat, ahol ezúttal is a tudományos területen dolgozó kutató- és mérnöknők lesznek a főszereplők, illetve még tudományos pályájuk elején álló diáklányok, akik érdekes bemutatókkal és kísérletekkel készülnek.
 
A Kutatók éjszakája programjainak teljes választékát a rendezvény honlapján (www.kutatokejszakaja.hu) találhatják meg az érdeklődők.
 
A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy több program is előzetes jelentkezéshez kötött: regisztrálni a rendezvény honlapján lehet.