Pifkó Tamás elmondta: az új 17 tonnás, 18 méter magas toronysisakot várhatóan a délelőtti órákban emelik a helyére. A bádogosmunkák, amelyek során vörösréz borítással látják el a sisakot, a magasban zajlanak majd.

Ezután lebontják a déli torony tetőszerkezetét, és kiemelik helyéről a harangot, amelyet ugyancsak felújítanak. A város legnagyobb temploma nem csupán eredeti formáját nyeri vissza, hanem új, turisztikai funkciókkal is gazdagodik - húzta alá.

Jelezte: a déli toronyban látványlift épül, amely egyben kiállításként is működik a továbbiakban: a liftben utazók a templom és a város történetével ismerkedhetnek meg. A déli torony tetején egy kilátót és kávézót is kialakítanak.

Pifkó Tamás emlékeztetett: a rekonstrukció június elején kezdődött, és várhatóan november végéig tart. A szakemberek elsőként az északi torony tetőszerkezetét bontották le, majd a földön készítették el az új, 18 méter magas toronysisak faszerkezetét.

A Mátra lábánál fekvő Heves megyei város jelképeként is ismert Szent Bertalan-templom eredeti tetőzete az 1917-ben pusztító nagy tűzvész során semmisült meg, azóta ideiglenes kupolák fedték az épület tetejét.

A toronysisakok helyreállítását is célzó beruházás megvalósítására a helyi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kiírásán nyert európai uniós forrást, amelyet konzorciumi partnerével: az Egri Főegyházmegyével karöltve 36-36 millió forinttal egészített ki.

A projekt költségvetése így meghaladja a 315 millió forintot, amelyből a toronysisakok helyreállítása, a látványlift és a kilátó építése mellett létrejön egy interaktív kiállítás, valamint kávézó és fogadótér is.

A program másik pillére a templomrekonstrukcióval párhuzamosan, további 240 millió forintból valósul meg. Ennek részeként meghosszabbítják és felújítják a Gyöngyös-Mátrafüred közötti kerékpárutat, amely így két vallásturisztikai attrakció - a gyöngyösi Szent Bertalan-templom és a mátrafüredi Keresztelő Szent János-templom - összeköttetését, valamint a Mária út mátrafüredi kapcsolatának erősítését szolgálja - tette hozzá a sajtóreferens.