Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy a sikeres nyelvvizsgadíj-visszatérítés összege legfeljebb 34 500 forint lehet, míg a KRESZ-tanfolyam és vizsga esetén legfeljebb 25 ezer forint. Előbbi programot január 1-jén, utóbbit július 1-jével vezette be a kormány.
    
Az államtitkár azt hangoztatta, bízik abban, hogy a fiataloknak szóló két támogatási forma népszerűsége töretlen marad.
    
A kormány célja az, hogy a magyar fiatalok tudása minél versenyképesebb legyen, és hogy megállják a helyüket a munkaerőpiacon és az életben – mondta.
    
Emlékeztetett arra, hogy a kormány januártól tette lehetővé a nyelvvizsga visszatérítés lehetőségét azoknak a 35 év alattiaknak, akik idegen nyelvből sikeres – írás- és szóbeli – nyelvvizsgát tesznek, legalább középfokon.
    
Arra is felhívta a figyelmet, hogy akkor is jár a támogatás, ha a fiatalnak már van nyelvvizsgája; mindenkinek egyszer térítik vissza a díjat.
    
Közölte, a legtöbben, a támogatottak 78 százaléka angolból vizsgázott, és népszerű nyelv volt még a német.
    
Felidézte azt is, hogy a kormány július 1-jével tette lehetővé a KRESZ-tanfolyam, illetve a vizsga díjának a visszatérítését, hogy a jogosítvány megszerzésével is erősítse fiatalok versenyképességét a munkaerőpiacon.
    
Hozzátette: a tantermi, akár online formában elvégzett tanfolyamra is kérhető díjvisszatérítés.