Antal Anett elmondta: a fesztivál ezúttal is a "Csillagtól csillagig" mottó jegyében szerveződött, azaz továbbra is hangsúlyosan kötődik Eger borkultúrájához.

A március 15-én az első palack 2017-es évjáratú Egri Csillag felnyitásához kapcsolódó rendezvénnyel induló és az ugyancsak hagyományos Egri Csillag Weekenddel záruló rendezvénykavalkád minden korosztályhoz és érdeklődési körű látogatóhoz szól - hangsúlyozta. 

A jelentősebb, akár több napon át tartó programok mellett a megyeszékhely utcáin-terein, sőt bevásárlóközpontjaiban is rögtönzött előadásokkal találkozhatnak az érdeklődők - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Március 21-én a várban az Egri Bikavér hungarikummá nyilvánításának egyéves születésnapjáról emlékeznek meg. Ugyancsak először lesz Hungarikum Piknik a Szépasszonyvölgyben: a seregszemlén március 23. és 25. között szakmai tanácskozást is rendeznek a hungarikumok szerepéről a turizmusfejlesztésben. A háromnapos program érdekessége emellett, hogy egy-egy borászat lesz majd egy-egy hungarikum "házigazdája". 

A fesztiválon fellép például Tóth Vera, a Cimbaliband és Danics Dóra, a Magyar Állami Népi Együttes, a Csík Zenekar. Antal Anett kiemelte: ahogy a zenében, úgy a kultúra minden területén a műfaji sokszínűségre törekedtek. 

Martonné Adler Ildikó, a város alpolgármestere a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy az eseménysorozat az egri intézmények és szervezetek közös akaratát testesíti meg és összefogásuk eredményeként valósul meg.