A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 38 éves helyi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján O. András megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019. április 5-én 22 óra körül Hatvanban, a Radnóti téren eltulajdonított egy padon lévő csomagot, amelyben élelmiszer és egy pénztárca volt. A sértett ezt észlelve a férfi után ment és kérdőre vonta, aki a zsebéből egy késnek látszó tárgyat vett elő és fenyegetőzni kezdett, majd elment a helyszínről.

A bejelentés követően a rendőrök a helyszín közelében elfogták és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, akinek ruházatából előkerült az ellopott pénztárca. Továbbá a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.