Az egri járőrök tetten érték 2020. január 12-én 20 óra 50 perc körül azt a három férfit, akik a városban, a Vörösmarty Mihály utca egyik építési területére a kordon és az épület fala közötti résen bejutottak. Az egyik konténerből ­– miután a lakatot eltávolították – kézi szerszámokat készítettek össze, majd azokat a közeli utcában parkoló autóba akarták vinni. A rendőrök a jármű csomagtartójában megtalálták azokat a szerszámokat is, melyeket elfogásuk előtt loptak el és pakoltak be.

A 39 éves, a 38 éves, és a 21 éves erdőtelki lakosok ellen lopás bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás az Egri Rendőrkapitányságon.