Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint az érintettek fiktív pályázatokkal vissza nem térítendő állami támogatásokat szereztek meg.

A bűncselekmény-sorozatot az ügy elsőrendű vádlottja hangolta össze, aki évekkel ezelőtt szerteágazó tulajdonosi háttérrel, egy nevében fuvarszervezéssel foglalkozó céget hozott létre, melynek vezetésére előbb a másod-, majd a harmadrendű vádlottat kérte fel. Egyikük sem rendelkezett tapasztalatokkal a vállalatirányítás terén.

A negyed- és ötödrendű vádlottak a már átutalt támogatási összegek eltüntetésében működtek közre.

A vádirat szerint 2012 őszén a vállalkozás az Új Széchenyi Terv keretében kiírt felhívás alapján vissza nem térítendő támogatásra pályázott a Deutériumcsökkentett víz újfajta előállítási technológiájának kifejlesztése elnevezésű projekttel, melynek megvalósítása azonban nem állt a vádlottak szándékában.

Az így megszerzett, több mint 200 millió forintos támogatásnak a kft. a felét hívta le, amit a vele szerződött cégeknek utalt át anélkül, hogy azok a gyártáshoz szükséges berendezéseket, szoftvereket leszállították volna. A teljesítés meghiúsulására tekintettel a szerződött partnerek által - jellemzően külföldi bankszámlákra - visszautalt összegeket egyes vádlottak később készpénzben felvették vagy tovább utalták, eltitkolva azt, hogy a több mint 100 millió forint kihez került.

Egy évvel később a kft. munkahelyteremtés ürügyén is pályázott vissza nem térítendő támogatásra egy Bélapátfalván tervezett, ám meg nem valósított brikettgyártó üzem kapcsán. Erre a célra 239 millió forintot nyertek, melyet csaknem teljes egészében sikerült a korábbihoz hasonló módszerekkel megszerezniük.

A Heves Megyei Főügyészség mind az öt elkövetővel szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat, emellett közülük többeket üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével és hamis
magánokirat felhasználásának vétségével is vádol - közölte Szalóki Zoltán. A vádhatóság minden érintett esetében börtönbüntetésre és a közügyektől, valamint gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra, továbbá egyeseknél vagyonelkobzásra tett indítványt.