A társaság tájékoztatása szerint az ország legnagyobb kerékpárosversenyén a nemzetközi mezőny 30-án Debrecen és Hajdúszoboszló, 31-én Karcag és Nyíregyháza, szeptember 1-jén Sárospatak és Kazincbarcika térségét érinti, majd szeptember 2-án a Miskolc-Gyöngyös-Kékestető útvonalon érkeznek célba a versenyzők.

A verseny alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozás lesz. A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei segítik a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását.

A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták és elvégezték a szükséges javításokat, Esztergom térségében az elmúlt hetekben mintegy 800 tonna melegaszfalt felhasználásával alakítottak ki új burkolatot.