Folytatódik a Könnyű közmű elnevezésű program- jelentette be a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára, Bartal Tamás. A kormány ezzel kapcsolatos döntése nyomán a Miniszterelnökség szeptember 26-án benyújtotta a második versenyképességi törvény tervezetét az Országgyűlésnek, a gazdasági bizottság pedig a héten lefolytatta a részletes vitáját és támogatta végszavazásra bocsátását.

Közölte: a második versenyképességi törvénynek az is célja, hogy egyszerűbbé tegyék a gázkészülékcserét, észszerűbbé váljanak a gázszolgáltatáshoz kapcsolódó vizsgálatok és a számlázási folyamatok egységesek legyenek az egész közműszektorban.

Mindezek a lépések egyszerűbbé, gyorsabbá és átláthatóvá teszik a családok, valamint a kis- és középvállalkozások számára a közműcsatlakozást - mondta Bartal Tamás, hozzátéve: "törvény szintjén fogjuk biztosítani azt az elvet, hogy a szolgáltatók vannak a fogyasztóért és nem fordítva".

Közölte, a második versenyképességi törvényjavaslat benyújtását széleskörű szakmai egyeztetés előzte meg. A tervezett intézkedéseket az energiahivatal és a mérnöki kamara támogatta, továbbá az elosztótársaságok véleményét is beépítették a tervezetbe.

Bartal Tamás a tervezett intézkedésekről szólva kifejtette: gázkészülékcseréhez - ami járhat a lakásban lévő gázvezetékrendszer kisebb átalakításával is - nem kell majd az elosztótársaság külön engedélye az üzembe helyezéshez, hanem a felelős tervező tud majd nyilatkozni a műszaki megfelelőségéről. Ezzel időt lehet spórolni.

Közölte, a gázellátás folyamatos biztosítása érdekében is lépéseket tesznek: megszüntetik az eddigi gáztömörség-vizsgálatot, amely nem jelezte az élet- vagy közveszélyt. Ezzel szemben a valós veszélyt jelentő gázszivárgást ingyenesen ellenőrzik majd. Ezzel elkerülhetővé válik, hogy az elosztó a nem megfelelő gáztömörség miatt az őszi-téli hónapokban akár több hónapra lezárja a gázszolgáltatást.

Egységessé teszik a közműszektorban a részszámlák kibocsátásának szabályait: egyszerre legfeljebb háromhavi számlát lehet majd kiküldeni és a fizetési esedékességet havonta egyenlően kell majd megállapítani.

Visszamenőlegesen megerősítik a díjmentesség törvényi garanciáit. Valamennyi közműre előírják, hogy a szolgáltató, az elosztó a csatlakozási igény befogadását nem tagadhatja meg, ha a csatlakozás valamennyi jogszabályi feltétele teljesül. Gáz- és villanycsatlakozások esetében az elosztó a csatlakozási igény teljesítését nem kötheti óvadék, letét, előleg, kötbér vagy más fizetési kötelezettség teljesítéséhez.

Ismertette: a gázcsatlakozások esetén egyértelművé teszik, hogy ha az elosztóvezeték hossza meghaladja a díjmentességi határt jelentő 250 métert, akkor a díjakat csak az e feletti részre kell megfizetni, a díjmentességet pedig több lakást vagy üzletet magában foglaló ingatlan esetében lakásonként, illetve üzletenként kell értelmezni.

Víziközmű esetében visszamenőlegesen bővítik a mentesség alá eső díjtételek körét: elengedik a kiszállási díjat, az igényfelméréssel és az igénybejelentés feldolgozásával, elbírálásával kapcsolatban bármilyen tevékenység, szolgáltatás díját.

Bartal Tamás szólt arról, a Könnyű közmű elnevezésű program célja, hogy a közművekkel kapcsolatos ügyek gyorsabbak, olcsóbbak, egyszerűbbek legyenek és a szolgáltatás színvonala emelkedjen.

A program első lépése a közműcsatlakozások díjmentessé tétele volt - mondta a helyettes államtitkár, rámutatva arra, hogy egy átlagos méretű lakás, családi ház, üzlethelyiség esetében magánszemélyeknél legfeljebb mintegy kétmillió forintos, cégek esetében mintegy hárommilliós megtakarítás jelentkezhet. Második lépésként, szeptember elsejétől "megtörtük az elosztók monopóliumát a közmű-kivitelezések tekintetében", már a vállalkozások széles köre dolgozhat közműcsatlakozás kiépítésén.

A program kezdete óta több lakossági jelzést is kaptak arról, hogy az ország egy-egy területén az adott szolgáltató nem biztosította vagy valamilyen feltételhez kötötte a díjmentes közműcsatlakozás lehetőségét. Az is előfordult, hogy más jogcímen be akarták szedni a fogyasztótól a pénzt.

Kijelentette: "a törvényben biztosított díjmentességi kör kapcsán semmilyen kiskaput, apró betűs költséget vagy más trükközést nem fogadunk el". Közölte, eljárást kezdeményeznek minden olyan esetben, amikor egy szolgáltató megpróbálja "elszabotálni" a közműcsatlakozások ingyenességét vagy az eljárások gyorsítását.

Bartal Tamás arra kérte a fogyasztókat, hogy tájékozódjanak a változásokról és éljenek bejelentéssel, ha a szolgáltató azoktól eltérő feltételeket próbál számukra megszabni.