Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásából megvalósuló fesztiválsorozat ingyenes kulturális programokon keresztül erősíti a szlovák-magyar határ menti régiók turisztikai vonzerejét és a régiók közti partnerkapcsolatot - olvasható a szervezők közleményében.
 
Mint írják, az igényes zenei koncertekre épülő eseménysorozat állomásai között van Eger (március 27-29.), Mosonmagyaróvár (május 22-23.), Nagymaros (április 24-25.), Kisvárda (május 8-9.), Dunaszerdahely (Dunajská Streda, március 6-7.), Nagymegyer (Velky Meder, május 1-2.), Komárom (Komarno, április 30-tól május 1-ig) és Für (Rúban, június 19-20.).
 
A fesztivál első napján helyi partnerekhez kitelepülve zenés és tematikus gasztronómiai programmal, a következő napon pedig a városközpontban egész napos rendezvénnyel, koncertekkel és egyéb kulturális élményekkel várják a látogatókat. A fesztivál szervezői kiemelt figyelmet fordítanak a lokális értékek - a helyi gasztronómia, borászat, népművészet és a természeti kincsek - bemutatására, valamint a régió magyar és szlovák turistái számára egyaránt vonzó programjainak népszerűsítésére - írják a közleményben.
 
A fesztiválon délután Mihályi Réka énekes Masni és Pocó című gyerekműsora látható, később pedig helyszínenként eltérően a Tóth Vera Quartett, Wolf Kati, a Group'n'Swing és Éliás Gyula ad koncertet. Többek között megrendezik a helyi borok és pálinkák versenyét, a kézműves ékszerek és kiegészítők divatbemutatóját. Mások mellett szerepelni fog Urbán Orsi és Révész Richárd, Szakonyi Milán ének és gitárművész, Kovács Réka énekes és Géczy Viktor gitáros duója, Sapszon Orsolya énekes és Cseke Gábor dzsessz-zongorista, valamint a Varga Dávid-Reviczky Balázs duó.
 
A fesztivál részletes programja a www.febofest.com oldalon érhető el.