Soltész Bálint tájékoztatása szerint a főút 9-es kilométerének közelében eddig tisztázatlan okból árokba hajtott egy személyautó, majd egy másik gépkocsi a segítségnyújtás szándékával megállt és utasai kiszálltak. A főúton állókat ezt követően elsodorta egy arra haladó harmadik jármű.

Győrfi Pál az első rendőrségi információkat pontosítva elmondta: a balesetben hatan sérültek meg – két nő és négy férfi –, a helyszínre hét mentőautót és három mentőhelikoptert riasztott a mentőszolgálat.

Egy nő és két férfi súlyos koponya-, mellkas- és belső sérüléseket szenvedett, őket a mentőhelikopterek a budapesti Honvéd kórházba, Debrecenbe, illetve Miskolcra vitték. Három további sérültet – szintén egy nőt és két férfit – törésekkel, zúzódásokkal mentőautók vittek az egri kórházba – közölte Győrfi Pál.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Soltész Bálint korábban elmondta, a 25-ös főút 9-es kilométerének közelében eddig tisztázatlan okból árokba hajtott egy személyautó, majd egy másik gépkocsi a segítségnyújtás szándékával megállt és utasai kiszálltak. A főúton állókat ezt követően elsodorta egy arra haladó harmadik jármű.